Lanzarote különleges szőlői
Abaúj-Zemplén geotúrák, Kövekből született történetek
Indul az év, már tervezzük az új geotúrák helyszíneit. A múlt héten a Tokaji borvidék egyik fesztiváljához kapcsolódóan kaptunk megkeresést. Így remélhetőleg dűlőtúrák során is beszélhetünk majd a Tokaj-Zempléni hegyvidék egykori vulkánjairól és elmondunk majd néhány kövekből született történetet. Ennek megfelelően az idei első blogbejegyzésben maradunk is a bornál.
Az év leghidegebb napjaiban viszont kicsit melegebb éghajlatra látogatunk és a Kanári-szigetekhez tartozó Lanzarote borvidékével ismerkedünk meg. Az ember és természet kapcsolatának különleges példája ez, ahol a szőlő alkalmazkodó képességét kihasználva gyakorlatilag a puszta vulkáni hamun hoztak létre mezőgazdasági régiót. Kezdjünk is bele.
Lanzarote vulkánjai
Lanzarote a Kanári-szigetek, legkeletibb és egyben legészakibb tagja. A viszonylag keskeny (12 km) sziget hosszúsága is mindössze csak 60 km. Ebből így összesen 845 km2 terület jött össze (hát ez gyakorlatilag két Debrecen), amely 165 000 fő állandó lakosságot képes eltartani, plusz a nem kevés turistát.
A sziget különlegességét a mintegy 300 bazalt vulkáni kúp adja. A bazaltról részletesebben egy korábbi bejegyzésben olvashattatok. Itt a vulkanizmus egyébként nagyon fiatal. Az 1730 környékén zajlott kitörésorozat jelentős területeket pusztított el, az utolsó lávaömlések még 1824-ig tartottak. A hamu és láva több méter vastagon terítette be a felszínt. A termőföldek megsemmisültek, sok település teljesen elnéptelenedett. A megélhetés szinte ellehetetlenült és a szigetről jelentős volt az elvándorlás.
Ha véginézünk a szigeten, mindent a fekete bazalt salak vagy az érdes, szinte járhatatlan lávafelszínek borítanak. Vannak olyan helyek, ahol szinte még izzik a talpunk alatt a föld, a száraz rőzse gyakorlatilag segítség nélkül meggyullad.
Formái közül legjellegzetesebbek a szélformálta salakkúpok. Ahol lávaömlések zajlottak, ott a lassan hűlő lávafelszín belsejében mozgó láva, a csatorna kiürülésével barlangokat hagyott maga után. A bazaltos posztban van néhány szép példa ezekre, hiszen a turizmus azóta birtokba vette a föld alatti üregeket és különleges hangulatú túrákat vezetnek itt. Van amelyikben éttermet vagy szinháztermet hoztak létre.
Hogy lesz ezen borvidék?
Hát elég nehezen. Vegyetek elő egy térképet és nézzétek meg mit találunk Afrikában a szemben lévő parton. Igen, a Szaharát. Nem a legcsapadékosabb hely a világon. Annak ellenére, hogy óceáni szigetről beszélünk, itt a Ráktérítő környékén az éves csapadék csak 150mm!!!. Ez is főként a téli és tavaszi hónapokban esik, nyáron gyakorlatilag zéró. Ehhez jön hozzá a friss fekete bazaltsalak, a picón, amely a nyári napon igencsak felmelegszik.
Tehát, amikor egy borvidék esetében a talaj fontosságát hangsúlyozzák, arra itt nincs szükség. A fiatal bazaltsalakon, nedvesség hiányában talajképződésről nem beszéhetünk. A másik ellenség a szél, nem véletlen a salakkúpok asszimetrikus alakja sem.
Ez így nagyon nem akar működni. Van még valami?
Igen, a légnedvesség. Az itt élők korán rájöttek, hogy ezt a vulkáni hamu képes megkötni. Ezzel pedig a könyörtelen hőség ellenére lehetővé teszi a termelést, hiszen csökkenti a hőmérsékleti szélsőségeket a felszín közelében.
Nehezen hisszük el, de vízigényesebb zöldségkultúrákat is öntözés nélkül képesek termelni a szigeten. A szőlőtőkének azért van egy bizonyos nedvességigénye, amit biztosítani kell. Ilyen körülmények között a kordonos művelés felejtős. Marad az önálló tőke, amelyhez a három méter átmérőjű kb. 4 méter mély gödröket ásnak, ez lesz a hoyo. Az első gödrök olyan megfontolásból készültek, hogy a gazdák megpróbálták elérni a vulkánkitörés előtti talajszintet. Ez amellett, hogy elég mélyen volt, nem is tudott már megfelelő tápanyagot biztosítani. Aztán rájöttek, hogy ez a gödör dolog nem is annyira rossz ötlet és megjelentek az első tőkék.
Ezzel a rendelkezésre álló feltételek mellett meglett a mikroklíma biztosítása, de ott volt még a forró szél, a calima. Tehát a salakkúpokhoz hasonló, lópatkó alakú kősáncokat emeltek, amelyek védik a növényt a perzselő szél ellen, valamint felfogják a vulkáni anyag finom törmelékét is. Ezzel kész is a világ egyik legkülönlegesebb terroirja. A hoyo-k szinte végeláthatatlan sorokban futnak fel a vulkáni kúpok oldalára. A kőfal nyújtotta védelem ellenére éves szinten így is jelentős a feltöltődés. Itt a művelés tehát a gödörök folyamatos mélyítését, karbantartását jelenti.
Szőlőfajták, borászatok
Nem csak a művelési mód, a sziget szőlőfajtái is különlegesek, mivel ezeket nem pusztította el a filoxéra. Talaj hiányában a gyökértetű sem tudott megélni. Itt találjuk a világ legöregebb szőlőtőkéit.
A sziget fő fajtái elsősorban fehérborokat adnak, ilyen a Malvasia Volcanica, Listán Blanco vagy a Moscatel. Kékszőlőből a Listán Negro mellett egyre elterjedtebb a Syrah. A nyári szárazság miatt a szüret időpontja kritikus, ez a klímaváltozás miatt egyre korábbi, általában már a nyár közepén megtörténik.
A szigeten mintegy 30 borászat működik. Az egyik legrégebbi az El Grifo (1775-től), amelyhez bormúzeum is kapcsolódik. A borkostolón a művelési rendszer részletes bemutatása mellett a feldolgozási és borkészítési technológiáról is ízelítőt kapunk.
Bár a szigetcsoport legkisebb tagja Lanzarote, és nincs 3000 méter fölő tornyosulő vulkánja tud olyan különlegesséket megmutatni, amiért érdemes meglátogatni. Hiszen ott van még a szigeten született César Manrique építészeti öröksége, akinek koncepciói meghatározzák és vizuális egységbe foglalják a főbb épített turisztikai attrakciókat.
Köszönjük, hogy ebben az évben is olvastok minket. Lassan tényleg visszatérünk a kőzetekhez és a túraszezon kezdetéig kicsit szakmaibb posztok jönnek.