Készülünk a geotúrákra, szezonnyitó a jövő héten!
Abaúj-Zemplén geotúrák, Kövekből született történetek
Az elmúlt hetek tematikus irányvonala után ma egy kicsit megszakad a sor. Jövő héten ugyanis két geotúrával megnyitjuk a tavaszi szezont. Szombaton az erdőbényei kőfaragás emlékei várnak ránk egy gyalogtúrán, vasárnap pedig maradva a kultúrális és földtani örökség kapcsolódási pontjainál kőhídakat látogatunk meg egy kerékpáros kiránduláson.
A mai poszt így geotúra központú lesz. Kezdésként ellátogatunk két későbbi túra helyszínére, majd a poszt második felében a jövő heti túrákhoz próbálunk kedvet csinálni.
Terepi munka és geotúra előkészítés a Király-hegyen
Ez a hét terepi munkával telt, amely az időjárás viszontagságai ellenére elég tartalmasra sikerült. A szakmai feladatok mellett a geotúrákhoz is sikerült még néhány pontosítást elvégezni. Ebben az évben elég sűrű a tavaszunk így most nem tudtunk csatlakozni a Sziklamászó piknik a Megyeren címmel megrendezett aktív turizmust népszerűsítő eseményhez. Sokan nem tudják, hogy a szomszédos Király-hegyen még a Megyer-hegyi tengerszem bányaüregénél is nagyobb kőfejtő található. Így az őszi pikniken egy körtúrával fűzzük majd fel ezeket.
A héten pont útba esett a Király-hegy, mivel a növényzet elég gyorsan be tudja nőni a bányafalakat, ellenőriztem a terepviszonyokat (a kőzettani-vulkanológiai észlelés priotritása mellett). A bánya több kisebb udvarra tagolódik, amelyeket az egykori szállítási útvonalak kötnek össze. Már maga a bányaüreg is látványos lesz, de a panoráma még erre is rátesz majd. Volt azonban egyéb meglepetés is. A központi fal legmagasabb kiszögellésére felérve ugyanis egy kecske nézett velem szembe.
Már az első pillantásán látszott, hogy nem feltétlenül örül a birtokháborításnak. Nagy ívben kikerültem, kisétáltam a hegység egyik legjobb kilátóponjára. Készülök a fotózásra egyszer hallom, hogy nagy zajjal érkezik. Keresett egy sziklát, a patájával erős zajt adott, majd az egyik kiálló szirtre állva, büszkén jelölte meg a területét. Ezzel ő nyomatékosította, hogy itt csak vendég vagyok, így szépen el voltunk egymás mellett. Ősszel, ha nem hagyjátok ki a túránkat találkozhattok majd vele.
Szivárvány Sátoraljújhely fölött
Az aktuális kutatómunkánk fókuszában a Zemplén és a környező területek legnagyobb robbanásos kitöréseinek vulkanológiai, geokémiai és kormeghatározási feldolgozása áll. Ennek egyik központja Sátoraljaújhely, ahová pünkösdi geotúránk vezet majd. Itt is szükség volt mintagyűjtésre és ha már itt jártam megnéztem a Nemzeti Összetartozás Hídja látogatási feltételeit. 15 főtől tudnak majd csoportkedvezményt adni. Már lehet erre a túrára is jelentkezni, de ennek intenzívebb promóciója kicsit később kezdődik majd. Itt is pontosítottam a város irányából a körtúra útvonalát. Egész nap jöttek mentek a zivaraok, az egyik szegélyén teljes szivárvány alakult ki Sátoraljaújhely fölött. Igazán emlékezetes volt, reméljük júniusban nem lesz eső, mert akkor nem engednek fel a hídra.

Márciusi geotúra hétvége
Ennyi bevezető után akkor következzen néhány információ a jövő hétvégi túrákról. Erdőbényén a faluból indulunk, találkozó a piac mellett. Itt is megnéztem a héten az aktuális állapotokat. A bányaudvart felhagyása után elég gyorsan benőtték a fák. Ezt most a helyiek (csendesen fűrészelve, hogy ne csapjon zajt) kitermelik. Köszönjük szépen, mert így a falak jobban láthatók és megközelíthetővé váltak. A kőzet a riolittufa, amelynek felhasználásáról korábban már írtunk. A túrán megmutatjuk, milyen vulkanológiai információkat nyújt egy faragott kerítésoszlop.
Lesz panoráma fotópont az Erdőbényei-medencére. Arról is beszélünk majd, mi van akkor ha forró szilikátolvadék megreked a felszín alatt és ott hűl ki. Erről mesél majd a Mulató-hegy kőfejtője. Az eseményen nincs létszámkorlát, még lehet jelentkezni. Kicsit meredekebb kaptató a Mulató-hegy csúcsára lesz, egyébként kellemes 5-6 kilométernyi gyaloglás vár a résztvevőkre. Jelentkezés és részletek itt.
Poroljuk le a bringákat!
Vasárnap elővesszük a kerékpárokat (már aki télre elrakta). Reméljük, hogy mi és nem az időjárás fogja leporolni. Gyülekező Hercegkúton a Gombos-hegyi világörökségi pincesor parkolójában. Itt a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék kultúrtáj településeit összekötö egykori galíciai országút nevezetes kőhídjait járjuk végig. A kultúrális örökség fontos, de sokak számára ismeretlen szelete ez, így érdekes kultúrtörténeti kalandozás lesz. Nem kell nagy tempóra készülni, szépen kényelmesen haladunk majd. A táv kb. 60 km, amely a látnivalók megtekintésével 5-6 órás programot ad majd. További technikai részleteket a jelentkezési lap tartalmazza, azért egy pótbelső mindenkinél legyen. Aki nem vezet, finom hegyaljai borokat kóstolhat majd a túra végén a világörökségi pincesoron.
Reméljük, hogy minél több olvasóval találkozunk majd! Ha bármilyen információra szükségetek van keressetek elérhetőségeinken vagy kommentben.
Támogasd a tudományos ismeretterjesztést!
Az Abaúj-Zemplén geotúrák blog egy debreceni geográfus házaspár projektje, ahol a geológia-földtudományok témaköréből, teszünk közzé bejegyzéseket. A blogon nincs fizetős tartalom, de támogatásaitok hozzájárulnak, hogy a túraszervezés mellett tartalomszolgáltatásunk is folyamatos legyen.
Támogatni kétféleképpen tudsz minket, amit előre is köszönünk.
1. Előfizetés itt a substack-n, minimális összege havi 8 dollár.
2. KO-FI (Buy a coffee) oldalon meghívhatsz minket egy virtuális kávéra. Egy csésze gőzölgő fekete mellett a blogírás is könnyebben megy.