Reneszánsz kőfaragók esete a nyilazói tufával
Abaúj-Zemplén geotúrák - Kövekből született történetek
A hegyaljai tufa felhasználása több évszázados múltra nyúlik vissza. A kőanyagot a középkorban főként főúri várak, kastélyok és a városi középületek építéséhez használták. Ezek közül is kiemelkedik a sárospataki vár, amely Magyarország késő reneszánsz építészetének a történelmi viharok ellenére legszebb megmaradt épületegyüttese.
Bár mindenki Rákóczi várként ismeri, azt tudni kell, hogy csak Lórántffy Zsuzsanna 1616-os házasságkötése révén került a család birtokába. Korábban a Perényi, Dobó család tulajdona volt. Az építkezések a Perényiek időszakától (16. század) folyamatosak voltak. A helyi kőanyagot legnagyobb tömegben a falak megerősítéséhez használták. Ebben a környék szinte minden kőzetváltozata megtalálható (andezit, riolit, dácit) A főúri rangnak megfelelően bel és kültérben egyaránt míves kőfaragásokkal díszítették a teret. Kőkeretek, kapuzat szobrok, árkádok készültek a helyi riolittufából.
Mi ez a faragható nyersanyag és honnét is származott? A következő poszt vulkáni kőzetekkel fog általánosságban foglalkozni, hogy a lelkes, most már 100 főt meghaladó olvasótábor ne vesszen el a kőzetnevek útvesztőjében. De röviden itt is szólni kell a keletkezéséről.
Tehát a kőfaragók alapanyaga a mintegy 13 millió éves riolittufa. Ennek a kőzetnek a törmelékes anyaga robbanásos vulkán tevékenység során kerül a légkörbe, majd hullik vissza a felszínre és válik kőzetté. E közben olyan folyamatok zajlanak, amelyek döntően határozzák meg a tufa későbbi felhasználásának jellegét. Vannak teljesen széteső változatok, amelyekből például súrolópor készült. Ha viszont tömörebb kőzetté tud válni, akkor faragható, dekorációs célra is alkalmas nyersanyag lesz belőle.
A mai Tokaj-Hegyalja területén több vulkáni központ működött. A vulkáni utóműködés jelenségeivel párosulva (gejzírek, gázkifúvások) sokféle változat alakult ki (pl. Mád-sárga, Rátka-zöldes tufa). A sárospataki kőfaragók egy színében, szemcseméretében homogén változatot kerestek. Ezt a fehér színű, úgynevezett nyilazói tufát Sátoraljújhely és Vágáshuta között találták meg, amelyet több kőfejtőben is termeltek. Ezek név szerint az Alsó és Felső-Nyilazóbánya, valamint az Óbánya voltak. A bányák ma is megtekinthetők, a falakon jól látszanak az egykori fejtések nyomai.
Az anyag viszonylag könnyen faragható volt, a szemcseméretnek köszönhetően a finomabb rajzolatokat (címer pajzsok, állat és növény motívumok) is könnyű volt formára vésni. A munka befejezése után az egyik legimpozánsabb épületegyüttest hagyták hátra az utókornak. Ebben is kiemelkedett a Vörös-torony bejárati kapuzata, ahol a timpanonban az angyal tartotta Perényi-címer látható. Sajnos geo-technikai tesztek hiányában nem számoltak az időjárással. A víz és a fagy, nyáron a nagyobb hőmérséklet évszázadokon át együttesen támadták az anyagot. A külső részek kezdetben fellevelesedtek, majd egyre nagyobb felületeken pattogtak le. Ahol esetleg teherbíró funkciót kaptak, ott mélyebb szerkezeti repedések is keletkeztek.
A vár felújításakor (1984-1995) a kőbányák már nem működtek. Az elemek javítása, pótlása nehézségekbe ütközött, így ezeket műkőre cserélték. A kiemelt darabokból kiállítás készült, amelyet a palota nyugati szárnyában, a Bretzenheim lépcsőcsarnok és folyosó tereiben lehet megtekinteni. A nyilazói tufa fontos alapanyag volt a feltárás alatt álló újhelyi várban is. A teljesen megsemmisült épület helyreállított falrészletein eredeti és utólagosan legyártott (mádi) kőanyagot egyaránt találunk.
Ha a várakban jártok ne feledjétek, hogy a vastag kőfalak nem csak történelmi hanem ipar és tájtörténeti emlékek is egyben. A későbbiekben a díszes habán kerámia is kövekből született történetet érdemel majd. Aki a helyszínen szeretne hallani a riolittufa keletkezéséről, a kövek kitermeléséről, a kőbányákat gyalogos és MTB kerékpártúrán is be fogjuk mutatni az év folyamán.