BuBá(nat)nak keresztelt kerékpáros akadálypálya a főváros és a Balaton között
Abaúj-Zemplén geotúrák, kövekből született történetek
Geológusok kerékpáron és Kéktúrán
A múlt heti poszt után (reméljük) látszott, igyekszünk kicsit színesíteni a téma és területi spektrumot, így új rovatok indulnak. Fogunk írni bringázásról és kevésbé speciális túraélményekről. Tinédzserkorom Csepel versenybringáját hat éve cseréltem egy modern darabra, azóta évi 4-6000 km-et teszek meg nagyrészt országúton, de belekóstoltam a mountain bike világába is.
Nagyon régen gyermekeinkkel kezdtünk el barangolni az Országos Kéktúrán, de az első 80 km után már kevéssé voltak lelkesek. Tavasszal újra felvettük a fonalat, most már 5 nap és 140 km mögöttünk van. Jönnek majd a szakaszokra lebontott, útibeszámolók.
A mai poszt a múlt héten elszenvedett Budapest-Balaton kerékpárútról szól. Hogy miért is lett belőle szenvedés kiderül a posztból. De indítsuk egy kicsit távolabbról.
Mi is az a turisztikai termék?
A turisztikai termék vonzerőkre épülő komplex szolgáltatáscsomag. Tudományosan hangzik? 10 évig dolgoztam turizmus tanszéken, mielőtt a vulkanológiai kutatás felé fordult a szekér, így néhány turisztikai alapfogalommal igyekszem alátámasztani a BuBá-val kapcsolatos mondandómat.
Vonzerő sok minden lehet. A két fő csoportot a természeti (vízpart, hegyvidék, védett természeti terület) és a kulturális tényezők jelentik.
Ha a vonzerőkhöz további összetevőket adunk, például szállást, bort, gasztronómiát, valamint egy adott célcsoportra jellemző speciális szolgáltatásokat (itt pl. kerékpárszervíz) akkor turisztikai terméket kapunk.
Ha mindent összeraktunk, akkor jöhet a turista, aki az utazás során szubjektív élményeket szerez (reméljük, hogy pozitívat). Mindehhez persze nem árt, ha célcsoport is tud a termékről, amihez kell egy kis marketing. Nem is olyan bonyolult.
Hogy lesz a Bubából turisztikai termék? Nehezen.
Nézzük meg a BuBát mint turisztikai terméket. Bár egyes rész szakaszok már korábban elkészültek, a kerékpárutat hivatalosan 2022-ben adták át. Hossza mintegy 120 km, amelyre 1000 méternyi szintemelkedés jut. Az Aktív Magyarország (akitől fogok még idézni) honlap ajánlása szerint a nehézségi fok közepes, időigény 10 óra. Időtartamra két napot javasolnak.
Jöhetnek a vonzerők. Na, ezekkel van a legkisebb baj, Budapest, Velencei-tó, Balaton, Székesfehérvár, Etyeki-borvidék, számos természeti és kulturális látnivaló. Minden adott, hogy ezeket egy jó kis kerékpárúttal kössük össze.
Mi kell még a turisztikai termékhez? Igen, szolgáltatások. Itt már kezdenek jönni a problémák. Étkezés, szállás, szervíz, pihenőhelyek. Az első kettővel nem foglalkoznék, azt mindenki igényei szerinti árszínvonalon meg tudja tervezni.
Kút, pumpa, csoki
Viszont a kerékpárturizmushoz, jó lenne néhány fontos összetevő. Például, ha a nyári 35 fokos melegben megoldott lenne a folyadékpótlás, esetleg árnyékban tudnánk megpihenni. Hosszú (10km-es) szakaszokon keresztül nincs vízvételi lehetőség. A településeken emberrel nem lehet találkozni napközben, ha esetleg megkérnél valakit, hogy szánjon meg egy kulacs vízzel.
Szervízpontot az elején és Etyeknél láttam, ha volt is esetleg több, az sem az a sűrűség, amire a segítségre szoruló bringás csettinteni tudna. Egyéb szolgáltatások esetében volt olyan büfé ami hétközben ki sem nyit, pedig július 1-én, főszezonban próbálkoztam.
Következő szempontunk a biztonság. Kerékpárosok esetében ez jó minőségű aszfaltot, kiszámítható nyomvonalvezetést, követhető felfestést jelent. Az aszfalt az új szakaszok kivételével vegyes, inkább alul kapirgálja a jó közepes szintet.
A szintemelkedés (a célcsoportnál ide még visszatérünk) miatt több veszélyes lejtmenet van, a híres kajászói szakaszon fekvőrendőrökkel próbálták meg lassítani. Több törött kulcscsont és bringa jelzi: nem biztos, hogy ez volt a legcélravezetőbb módszer. Legalább most már ki van táblázva.
A biztonsághoz az is hozzá járul, ha nem kell folyamatosan a navigációt és egyéb technikai kiegészítőket macerálni. Itt újabb gondot jelentenek az útjelzések. A festés kopott, a táblákat is könnyű elvéteni, így néhol még navigációval is komoly erőfeszítés rajta maradni.
A csúcs természetesen Székesfehérvár. Keresztbe-kasul-vezetve, rossz burkolatú utakon. A jelzés nem követhető, és bónuszként egy murvás parkoló(!!!) a társasházak között. A legnagyobb öröm, ha túl vagy rajta.
Kinek készült?
Erről elég sok érdekes írás készült már. Röviden: nem nagyon látszik, hogy ki lehet a célcsoport.
Nézzük most abból a szempontból, kiket jelölnénk meg elsődleges célcsoportokként. Van 120 km táv és 1000 méter szintkülönbség. Az Aktív Magyarország azt mondja, szó szerint idézem: „a falu után következik a túra egyetlen komolyabb emelkedője”. Ez a Mount Etyekest (ismeretlen Strava költő műve). Nem feltétlenül csak ez jelenti a gondot, hanem a sok kis fel-le „dombocska”, ami szépen veszi ki az erőt a kevésbé gyakorlott bringás lábából (ld. szintrajz).
Összehasonlításul ideteszem az idei Tour de France 2. szakaszának a szintrajzát, amelynek utolsó 120 kilométere nagyon hasonlít a BuBára. A szakaszt a mezőnytől ellépő szökevények nyerték, mert egy ilyen szintrajz már nem mindig minősül könnyűnek, vagyis nem a “nehéz” (75-80 kg körüli) sprinterek terepe.
Nem családi kirándulás, legalábbis nem egy napra
Tehát a Nagycsaládosok Országos Egyesületénél biztos nem kopogtatnék be szórólappal. Ha egy családfő ilyet tervez, a feleség még Etyek előtt válni akar. Iskolás csoportok? Ha egy osztályfőnök nem akar a balesetin éjszakázni, szintén felejtős.
Baráti társaságok: nagyjából azonos edzettségi szinten lévőknek oké. Mennek ameddig tudnak, ahol szükséges tolják. Országúti bringások: egy-egy jobb szakasz mindenképp ajánlható. A teljes útvonal elsőre inkább akadálytúra, mint tempóval nyomható élménybringázás. Sajnos ilyen sebesség mellett a balesetveszélyes lejtmenetek, az éles irányváltások szintén okozhatnak problémákat.
Összegezve, családoknak bármi más, egy városhoz szokott kerékpárosnak hosszú és nehéz, a profiknak körültekintéssel.
Az én túrám
Én éves szinten 4-6 ezer kilométert tekerő országúti kerékpáros vagyok, és a Zemplén miatt a hegyek sem jelentenek problémát. Tehát a BuBán sem a távból, sem a szintemelkedésből nem számítottam erőt meghaladó kihívásra. Sokat olvastam az elrontott vonalvezetésről, de mindenképp élménybirgázást szerettem volna a balatoni nyaralás első napján. Spoiler alert!
Nem lett az. Este leszedtem egy gpx-t, ennek segítségével próbáltam nyomvonalon maradni. Spoiler: ez sem sikerült. Kelenföldre felvonatoztam a Szabolcsi Tekergő „expresszvonattal”, ezzel megspóroltam a városon keresztül bringázást, így nagyjából fél 12-kor vágtam neki a távnak. A városból egész egyszerű volt kijutni, főleg Székesfehérvárhoz képest. “Szerencsére” megkaptam a másnapi front előszelét, így 18km/h átlagsebességű oldalszélben csordogált a nap. Megvoltak a csúcspontok, a biatorbágyi viadukt, az Etyeki Himalája.
Megzuhant amatőrök
Azt, hogy egy átlagember mennyire nem tudja felmérni ennek az útvonalnak a nehézségét egy apuka és tizenéves fia jelezte. Megzuhanva ültek az árnyékban (kaja és víz nélkül), és próbáltak erőt gyűjteni, hogy eljussanak egy boltig vagy frissítőpontig.
Ahogy a hosszú bevezetőben elhangzott, az sajnos ritka, mint a fehér holló. Kajászón nem akadtam fel a fekvőrendőrön. Félúton, viszont Velence alatt az utat teljes szélességében átszelő aszfalt szakadásba belefordult a kormány. Óriásit estem, a sérült részeken (váll, térd, tenyér) 8 napon túl gyógyuló zúzódás, horzsolás. Ha a feleségemnek elküldöm a baleset utáni képeket nem engedi, hogy végig tekerjem (Feleség: még közelednek az álláspontok az esemény pontos értelmezéséhez).
Ahogy ment ki az adrenalin, szép lassan mértem fel, hogy mi sérült súlyosabban. Szerencsére törés nem volt, így szinte változatlan átlagsebességel róttam tovább a kilométereket. És, hát ugye jött Székesfehérvár. Ennyire elrontott vonalvezetés nem születik magától, ezért küzdeni kell. Közben a front előtt elég vastag rétegfelhő alakult ki, így a végét kellemes 28°C fokban tudtam végigvinni. A 6 óra 30 perces bruttó menetidőre (Siófokig 136 km), az eséssel és frissítésekkel együtt is egy óra pihenés jutott.
Értékelés: A Buba jobb, mintha semmi nem lenne. De kerékpárturisztikai termékként jelen állapotában nehezen eladható, célcsoportja nehezen definiálható.
Családoknak bármi más.
Egy városhoz szokott kerékpárosnak hosszú és nehéz,
Profiknak veszélyes.
Egyes szakaszokon kritikán aluli aszfaltminőség. A kapcsolódó infrastruktúra pedig annyira hiányos, hogy magyar viszonylatban nem látom, mikor érhet el egy közepes nyugat-európai színvonalat.
Ebben a posztban, most csak annyi kő volt, amennyivel én találkoztam az esés során. Jövő héten visszakanyarodunk a kövesebb történetekhez. Nagyon rossz szóviccként, azért kövessetek minket továbbra is.
Én csak Etyekig mentem rajta, amikor a Tour de Hongrie-ra mentem ki. Bevallom, Biatorbágyon mindkét irányban eltévedtem, végül a főúton mentem, mert az legalább egyértelmű volt. Törökbálinton az összes elképzelhető fajta fekvőrendőr előfordul az útvonalon, közeledési múzeumba illik. Budaörs és Törökbálint között amikor az üres prérin megy, akkor is vannak 90 fokos kanyarok benne. Biatorbágy és Etyek között érdekes a domb, az tényleg nem való mindenkinek, se felfelé (7-8%), se lefelé (50+ km/h).
Az ott nem egy Giro szakasz szintrajza inkább?
Én Biatorbágyon még csak sejtettem, hogy nem lesz ebből családi tekerés, utána az emelkedőt meglátva egyértelművé vált. Az is, hogy e-bikeal meg könnyen abszolválja a mellettem suhanó pohos hetvenes is, meg valami kiskamasz gyerek sporttábor, bár ők csak izomból. A gyakorlatlanabbak legkésőbb a 2/3tól tolni fogják.
Etyeken borozás után bármelyik irányba is istenkísértés és tolás lesz a vége az emelkedőkön.