A Kék: túra-szervezés-nehézségek
Abaúj-Zemplén geotúrák, Kövekből született történetek
Ez a mai poszt kicsit kevesebb geológiát tartalmaz majd. Helyette a kéktúra kapcsán beszélünk az életünkhoz kötődő általánosabb dolgokról. Szó lesz családról, gyermekekről, szervezésről, élményszerzésről. Zsuzsa személyesebb hangvételű bejegyzése következik.
Ezelőtt nagyon sok évvel, az első kék bélyegzők szerint 2014-ben, úgy döntöttünk, hogy elkezdjük gyerekeinkkel az Országos Kéktúrát. A motiváció megvolt, igyekeztünk minden hétvégét a városon kívül, a hegyekben tölteni, és „Indulj el egy úton” dal bevésődött kora gyerekkorunkban.
Tehát megvettük a füzeteket, és irány Hollóháza! Az első kisebb túra után jött a feketeleves, a nehezen szakaszolható Sátoraljaújhely-Encs szakasz. Háromnapi hideg élelemmel, sok-sok kilométer. Szerintem felejthetetlen élményt kaptak a gyermekeink, amiről akkor egy írott bejegyzés is született. A két posztot megért blog is tanúsítja többet nem jöttek velünk. Így miután kirepültek, tavaly ismét nekiláttunk folytatni a túrát.
Már a Zemplén is megmutatta, hogy a kéktúra az erőnléten és a nehézségek adaptációján túl, sok egyéb képességet is igényel. Ha az ember a fórumokat bújja, a leggyakoribb kérdés a (tömeg)közlekedés. A változók száma végtelen, a dupla kocsis, teljes tömegközlekedéses, kocsis tömegközlekedéses opciók nyitottak mindenki számára. Hosszan fejtegethetnék trianon hatását a magyar közlekési szerkezetre , de ezt saját bőrünkon legjobban a szlovák határ mentén érezzük. Ennek bizonyítására álljon itt a kedvenc példám a Cserhátból:
Cserhátsurány - Nógrádsipek, légvonalban csak 5,7 km. Na de tömegközlekedéssel? , Akár 86,9 km 3 átszállás, rizikós átszállási idő.
Hát ezért kell tervezni. Ha az ember azonosította a fővonalakat, belőtte a kiszállópontokat, akkor már gyerekjáték a szervezés. És ezzel megérkeztünk a kiszállópontokhoz. A túra kiírás nem rögzíti a ki és beszállópontokat, csak annyit ír elő, hogy a több mint egynapos megszakításkor dupla pecséttel kell jelezni a szakaszkezdő és végpontot. Mondhatná az ember hogy juhé. De nem mondja. Itt jönnek a képbe a személyes prefenciák. János fotózna, kimászna minden kilátópontra, biciklisutakat tervezne. Zsuzsa: a lehető legkevesebb szintemelkedéssel sétálna középhegységi erdőben (csak dombhát, árnyas erdő, virágok). Aztán jöhet a napi terv: táv, erőnlét, időjárás, egyéb meglepetések (pl. elalvás). Hát igen a Táv. Nagybetűvel. Minden túranap credoja. Itt többfajta megközelítés létezik. Adott a 2014-es pecsétfüzetünk, ahol ugyan a pecsétpontok (majdnem) ugyanazok, de a nyomvonal azóta több helyen változott. Van a Locus által adott távolság, és van a tapasztalat. A tapasztalat, ami azt mondja, hogy a kiírt távhoz képest 10-15%-al több lesz a gyaloglás, amihez egy kis fűszerként jöhet hozzá az időjárás, esetleg a terepviszonyok.
Be kell valljam, hogy nem szeretek hegyet mászni. Sem a felfelé kapaszkodást, sem a lefelé ereszkedést nem szeretem, mindig eljutok addig a pontig, hogy inkább mentem volna filozófusnak. De ezen kívül minden mást pedig nagyon, az erdőt, a köveket, növényeket, a látványt, a társaságot. Napokig tartó eufóriát okozott a kárpáti sáfrány, és lassan gugli nélkül is felismerem a borznyomokat.
Megtanultam együtt élni a hegymászással (és Jánossal), akinek lejtőszög volt a jele az óvodában.
Ha ehhez még sár is társul, no akkor elveszíti a varázsát a hegy is és a völgy is. Így esett, hogy a múlt héten a Cserhát kifogott rajtam, Nagybárkányban néhány óra sárdagonya után feltettem magamnak a kérdést, hogy nekem ebben itt most mi a jó, és rájöttem, hogy semmi. Szerencsére jött a busz, és János is könnyen (hahaha) rábeszélhető volt, hogy a Tepke megvár, jövünk még erre.
És ez az a pont, ahol meg tudom fogalmazni, hogy mit ad nekem a kéktúra és a geotúrák. Megadja a döntés szabadságát, ahol nincsenek kényszerek, a szabályokat én állítom fel. Úgy kapcsol ki a hétköznapokból, mint ahogy semmi más, relaxációs technikaként tudom alkalmazni, amikor visszarepítem magam egy-egy hegyoldalra. Elmondhatatlan öröm másokkal megosztani az általunk annyira kedvelt kövek történeteit.
Vasárnap az év második geotúrája egy szűk szurdokvölgybe vezet az Észak-Zemplénben (Kovácsvágás). Ilyen túrára 20 főnél többet nem szívesen vállalunk, a nehéz terepen kihívás egyben tartani a csoportot. Péntek este le is zártuk a jelentkezést. Az előző túrán az egyik résztvevő már az éves substack előfizetést választotta, így most családi belépőként tudja érvényesíteni. Köszönjük és reméljük más is él a lehetőséggel.
Geotúrázz és támogasd a tudományos ismeretterjesztést!
Az Abaúj-Zemplén geotúrák blog egy debreceni geográfus házaspár projektje, ahol a geológia-földtudományok témaköréből, teszünk közzé bejegyzéseket. A blogon nincs fizetős tartalom, de támogatásaitok hozzájárulnak, hogy a túraszervezés mellett tartalomszolgáltatásunk is folyamatos legyen.
Támogatni kétféleképpen tudsz minket, amit előre is köszönünk.
1. Előfizetés itt a substack-n, minimális összege havi 8 dollár.
2. KO-FI (Buy a coffee) oldalon meghívhatsz minket egy virtuális kávéra. Egy csésze gőzölgő fekete mellett a blogírás is könnyebben megy.